10. fejezet- Őrültek!

2013. június 25.


 - Te meg mit...? - és alig hogy befejezhettem volna megragadta a vállamat és belökött a szobába, eközben bezárta maga mögött az ajtót. Ezt mégis mire véljem?

- Bocsi, de nem láthatnak meg. - Nem szóltam csak próbáltam megkeresni arcának vonalait a sötétben.

- Felébresztettelek?

- Nem, nem tudtam aludni.

- Te sem?- a fejemet ráztam.

- És te miért nem?- kérdezte.

- És te?

- Miért kérdezel mindig vissza? Én kérdeztem előbb. - makacskodott.

- Gyerekes vagy. 

- Hhh, oké. Én azért mert... mert Silvester mondott valamit. - Silvester? Tényleg, ő most odabent alszik? Mi történt ott, amíg mi L- vel aludni mentünk?

- Mit mondott?- kérdeztem, leplezve kíváncsiságomat.

- Én csak tudni akartam, hogy mi volt a baja, mert olyan furcsa volt...

- És?

- Azt mondta kérdezzelek téged. - és ekkor beugrott minden. Hát persze! Silvester azért volt ma olyan más, mert tud - azaz tudunk- valamit, amit Ronék nem. A ma délben történt incidens az oka a viselkedésének!

- Mi történt?- kérdezte Ron és közelebb lépett hozzám. A szeme csillogott a kíváncsiságtól. Úgy érzem magam, mint aznap a réten, mikor először találkoztunk. Ugyan ilyen érdeklődő arccal, ugyan ilyen távolságra állt tőlem.

- Semmi... semmi csak. 

- Csak?

- Miért olyan fontos ez? Igazából nem is történt semmi.

- Ne sumákolj, látom rajtad, hogy volt valami csak nem akarod elmondani! Na, ki a gyerekes?

- Mi? Én nem...! - nem találok szavakat. Én gyerekes?

- Jó, mindegy. Csak mond el mi a baj. Bántott téged?- tévedtem. Ron egyáltalán nem rossz. Néha kicsit furcsa, de nem rossz. Láttam a szemében az aggodalmat, mint aki bármikor képes lenne ellátni a rosszakaróim baját. Ez tetszett, és még jobban buzdított, hogy elmondjam a dolgokat.

- Hát, épp a konyhából mentem két zsemlével a kezemben... éhes voltam, de lemaradtam az ebédidőről, szóval azt eszegettem miközben a rét felé igyekeztem...

- Igen?

- És hát... - biztos, hogy jó ötlet elmondani?

- Ne habozz, mond már!

- Beléjük ütköztem.

- Kikbe?

- Ott volt Silvester, meg még páran... gondolom a barátai.

- Igen, igen, a hülye bandája. - legyintett- És? Bántottak?

- Nos...- most már muszáj elmondanom- hát...- ekkor gyors kopogás hallatszott az ajtó másik oldaláról, majd nagy lendülettel kitépték az ajtót. 

- Dorothy, kelj fe...! Ron? 

- Lilith? - kérdeztük egyszerre Ronnal, mindnyájunk arcán leplezhetetlen értetlenség látszott.

- No, nem baj, ha már így együtt vagytok, gyertek!

- Mi, mi az?

- Mi történt?- kérdezte Ron határozottan.

- Silvester...! - Ugyan nem tudtuk pontosan mi történt, de azt hiszem mindannyiunk arcán több értelem rajzolódott ki, mint az elmúlt pár percben. Nem kérdeztünk semmit, csak sietős léptekkel osontunk egymás után. Lementünk a földszintre- itt Edmund csatlakozott hozzánk-, kiszaladtunk és elhagytuk az árvaház területét.

 A kerítésen pillanatok alatt át tudtunk mászni, a hatalmasra nyúló fűrengeteg már problémásabb volt. Hamar azokon is átbukdácsoltunk, hátratartottunk egy sűrű erdőbe (még mindig az árvaház területén kívül, ahol még sosem jártam) és haladtunk tovább egy ösvényen keresztül, a sötétség leple alatt.

- Hé, hová megyünk? Mi történt Silvesterrel?- suttogtam, de nem kaptam választ.

- Hahó!

- Psszt! Majd mindent elmondunk, csak maradj csendben!- csitítgatott Edmund. Erre már nem szóltam semmit, csak követtem őket. Felfelé mentünk az árvaház mögötti helyen. Innen látni lehetett azt a helyet, ahol épp ma este néztük a holdat és a folyót.

Sajnos sok időm nem maradt nézelődésre. Percegik kocogtunk felfelé, míg nem az ösvény végéhez értünk. Hirtelen hangokat hallottam. Mint ha valaki kiabálna! Csak nem...?

Meg akartam kérdezni, mi ez a hang, de mindenki arcán félelmet és felismerést véltem felfedezni, így inkább csendben maradtam és mentem velük tovább.

  Egy nagy területhez értünk. Félkörösen kb. 4 faház (vagy inkább faviskó?) állt. Csak az egyikben égett a lámpa, a többi üres lehetett, vagy vélhetőleg aludtak benne. Mióta vannak az árvaház területén kívül lakóhelyek?

-Gyere!- szólt Ron. Még mindig nem szóltam semmit, csak követtem őket.

 Nagyon úgy tűnt, hogy már jártak itt korábban. Tudták merre kell menni, a sötétség ellenére is. Bár nem volt nehéz követni az ordítozást. A faházakra figyelmet sem vetettek, csak mentek tovább mögéjük. Ott már sűrű erdő állt. Beosontunk, mentünk pár métert- bár nekem ekkor már több kiló méternek tűnt-, s a cserjékből figyeltük az eseményeket.

 Nagyon sötét volt, már éjfél körül járhatott. 5 embert láttunk. Szorgosan készülődtek valamire. Ketten tűzet raktak, míg a többi fát hordott, és valami porral szórták körbe a környéket. A kiáltozás nem szűnt meg, még mindig hallani lehetett, de mi csak tétlenül várakoztunk valamire. Volt bennem valami hajtóerő, menni akartam és meg akartam tudni, hogy azok ott mit művelnek. Vagy, hogy egyáltalán kicsodák, és mit akarnak, de egyrészt féltem, másrészt pedig láttam, hogy a többiek szerint is jobban tenném, ha itt maradnék.

 Hamarosan megjelent két gyerek, egy harmadikat hurcolva. Ahogy egyre nagyobbra lobbant a láng, könnyebben ki tudtam venni az arcokat. Ez nem lehet! Lehetetlen!

- Ron!- súgtam oda a mellettem guggolónak, közben szaporán ütögettem az oldalát.

- Csss, mi van, mi az?- kérdezte mogorván.

- Azokat ismerem! Őket láttam délben...!

- Tudom.

- Ha?

- Ők Silvester újdonsült bandája. - szólt közbe a beszélgetésbe Edmund is, aki a másik oldalamon leskelődött.

 Ahogy jobban szemügyre vettem az arcokat, egyre több embert ismertem fel. Láttam a nagyszájú vörös hajú lányt (vélhetőleg Silvester testvérét) meg a fekete, hosszú hajút is. Ők rakták a tüzet. A két hurcolóra nem nagyon ismertem rá, de jól láttam, hogy ki az, akit visznek! Hiszen az Silvester!

 Még mindig ordítozott. Az arca verejtékezett és nagyon meggyötörtnek tűnt. Mit művelnek vele?

- Ron, nem teszünk semmit sem?- kérdezte Lilith, ugyan olyan ijedtséggel az arcán, mint ami nekem lehetett.

- Mégis mit tehetnénk? Nem mehetünk csak úgy oda!

- Bármi jobb, mint itt tétlenkedni!- L szemei csillogni kezdtek, és már több érzelem is tükröződött arcáról.

- Ne beszélj hülyeségeket! Tudod mit csinálnának velünk, ha csak úgy oda mennénk?- csatlakozott Edmund is a vitába.

- Arról nem is beszélve, hogy talán meg is érdemli Silvester, amit kap.

- Hogy mondhatsz ilyet?- Lilith már a sírás szélén volt. - Mi van, ha megkínozták? Vagy valami retuális izét végeztek rajta?

- Ne butáskodj már!- legyintett Edmund.

- És ha mégis? Akkor sincs semmi. Megérdemli azok után, amit velünk tett. Itt hagyott minket, mint egy rongyot, s helyettünk őket választotta. Szép barátok, mondhatom. – mondta Ron, az utóbbit heherészve. Ekkor L arcán sorba potyogtak a könnyek. Hát ez nem semmi! Hogy mondhatnak ilyet? LIlithnek igaza van! Akár mit is tett az a vörös, akkor sem hagyhatjuk, hogy ezt tegyék vele ezek a barmok!

- Bolondok! - suttogtam, talán kicsit hangosan is. Ekkor mindannyian rám néztek- Ilyen butaság miatt hagyni, hogy Silvester szenvedjen. Azt hiszitek, olyan nagy barátai vagytok, közben most bajban van, és ti csak nézitek mosolyogva. Ron!- ekkor nagyra nyílt a szeme- Benned csalódtam a legjobban! Undorító vagy, szörnyű, hogy ilyeneket mondasz! Én nem fogom hagyni, hogy megkínozzák azt a szerencsétlent!- zártam le a mondandómat, majd mosolyogva Lilithre néztem. Visszamosolygott rám, s mind ketten felálltunk a bokorrengetegből.

 Ahogy talpra ereszkedtünk, a cserjék zörögni kezdtek és hirtelen minden szempár ránk szegeződött.

- Jó voltál, Dorothy. - súgta oda nekem L- nem hittem volna, hogy te ilyet is tudsz. – majd újra előre fordult a tűz és a tűzet körül állók irányába.

- Hé! Őt engedjétek el!- kiáltotta L.

- Nocsak, vendégek. – szólt a vörös loboncos lány vigyorogva.

- Háh, ők csak nem a barátnőid, Sissi?- heherészett az egyik srác. Undorító arcát ijesztően világította meg a tűz fénye.

- Csatlakozzatok, drágáim! Éppen kannibalizmusosat játsszunk! Jössz’ tök ti is?- vigyorgott, a fekete hajú lány, akit már láttam is korábban.

- Mit műveltek vele? Miért kiabál?- kérdeztem, ügyet sem vetve az előzőre.

- Tudni akarod?- lépett előrébb a vörös hajú- gyere, próbáld ki! Elűzzük a félelmeidet, és elhozzuk számodra a megváltást! Na, mit szólsz?- azzal őrült kacagásba kezdett.

- Te bolond! Meg akarjátok ölni? Mit tettetek vele?- kérdezte Lilith. Arcán az undor és a düh váltogatták egymást.

- Megölni? – kérdezte a második srác, aki idáig vonszolta Silvestert. Neki szőke haja volt, és rikító kék szemei, de egy kicsit sem szépített ábrázatán!- Mi csak elhozzuk számára a nyugalmat és a paradicsomot, ahogy azt mondani szokták! Hehe - kuncogott- természetesen kannibalizmusról itt szó sincs, csak viccelődtünk egy kicsit. - nézett mosolyogva a fekete hajú lányra.

- Nem vagytok valami poénosak. – emelkedett ki a bokorból Ron is. Mély, reszelős hangja, és határozott arca félelmet keltett bennem. Még ijesztőbbnek tűnt, mint ezeknek, az örült feje.

- Én benne lennék egy kis öldöklésben, emberevés nélkül. – csatlakozott Edmund is végül, szokásához híven. Nagyon megörültem. Hát mégis csak elgondolkodtak azon, amit mondtam.

- Hmm, szóval többen is vagytok? Nos, így már nehezebb dolgunk lesz. Ennyi székünk nincsen. Sajna néhányatokra itt nem lesz szükség. – léptek egyre közelebb, miközben a vörös hajú lány egy húsvágó kést húzott elő a mellénye alól.

 Az események felgyorsultak. Láttam magam előtt egy csapat pszichopatát. Egyikkőjüket sem ijesztette meg a halál, vagy az ölés gondolata. Nagyon későre járt. Tisztán láttam a Holdat az ég tetején. A középen álló tűz volt az egyetlen, ami fényt bocsájtott a környéken. Mellettem a barátaim álltak. Mindegyikőjüknek mást láttam az arcán. Mindenki más valamiért állt fel, és tetteti a bátort. De ez mind csak látszat.

 Igazából itt mindenki fél, és majd megőrülünk a gondolattól, hogy egyenesen belemásztunk a csapdába.

Szerző: ~Ikinα ☆ | 2013. június 25.
~Válassz útvonalat!
~Elveszett lelkek
Kivételes alkalom!! (csereféleség^^)

Nos, igazából nem akartam cserét rakni az oldalra, de a weblap tulajdonosát nagyon kedvelem az írásaival együtt, így azt hiszem vele kivételt tehetek..^^ [katt a képre!]

Large

 

 by Andy Kennelly on Flickr.